Az élet család nélkül 9. fejezet.

Sziasztok! Itt is mint a másik blogon annak ajánlanám a fejezetett aki a legszebb megjegyzést írja nekem. Ezt a fejezetett most ^^GreenGirl^^ -nek ajánlom! Jó olvasást. Puszika:Rosalye
UI: Jah és ha kérhetnélek titeket szavazatok a most kitett kérdést illetőleg. Mivel megjegyzésben nem kaptam választ!:)



Az élet család nélkül

9. fejezet.

Erik és a…

Miután elhajtottam az étterem parkolójából azon gondolkodtam, hogy haza menjek, vagy inkább látogassam meg a plázát és vásároljak? Azt hiszem, tudjátok melyiket választottam. Este fél hat van. Remélem, hogy még nyitva vannak az üzletek. Valamiért most nagyon rám tőrt a vásárolhatnék. És hát a vagyonom is meg van hozzá szerencsére. Mondjuk, ha nem hozok el otthonról semmit, akkor is könnyen meg tudnék élni hála a képességemnek. Oh, tényleg említetem, már hogy mi a képességem? Nos, egy igen kellemes kombinációja Anya és Apa képességének. Ugyanis képes vagyok egy ember vagy egy vámpír fejébe belenézni. Egyszerre csak egynek és csak akkor, ha akarom, akkor viszont mindent látok a gondolatait, az emlékeit stb. ez így tök király, mert nem kell úgy szenvednem, mint Apának, viszont nem is kell megérintenem, senkit, mint Aronak. De csak ritkán használom. Nem igazán szeretek mások fejében turkálni. Akár milyen faragatlan bunkónak is tűnök a magánélet szentségét még én is tartom valamire. Általában. Illetve van még egy oka annak, hogy nem szoktam használni a képességemet. Akár mikor, ha pár percnél tovább használom, mindig rám tör a vérszomj, na, nem olyan durván csak annyira hogy, aznap mindenképpen el kell mennem, vadászni, lehetőleg pár órán vagy percen belül, függ attól is, hogy milyen hosszan használtam. De van néha olyan, hogyha valakinek nagyon erősek, intenzívek a gondolatai akkor önállóan életre kell a képességem és akkor is belelátok a gondolataiba. Ilyenkor azonban nem tör rám a vérszomj szóval ezzel így hál isten nincs probléma. Viszont Carlisle -nek jó kis feladvány volt egy ideig. De végül, mint minden mást is ezt is megoldotta. Mondtam is neki egyszer, ha esetleg megunja a dokiságot vagy esetleg „mellékállás” kell, nyugodtan menjen el nyomozónak! De erre csak jót nevetett és olvasta tovább azt az orvos lexikont, amit a kezében tartott éppen. Fogadni mernék, hogy legalább háromszor elolvasta már és simán elmondaná fejből is, de ő csak olvasta tovább újra és újra. Mikor egyszer megkérdeztem miért csinálja ezt miért nem elég csak egyszer elolvasnia azt válaszolta, hogy azzal hogy újra és újra elolvassa, sokkal több apróságot vesz észre, mint amúgy. Szerintem csak kamu. Hisz könyörgöm, vámpír memóriája van, minden apróságot észrevesz a szövegben első olvasás után is. Na, mindegy vannak dolgok, amiket soha nem fogok megérteni. De végül is nem ez az élet rendje? Nem? …
Bementem a plázába kellemes parfüm illat csapta meg az orrom, gondolom, azért mert a földszinten rengeteg drogéria van. Valószínűleg onnan származik. A terem közepén egy szökőkút áll igazán impozáns. Az európai üzletek kicsit más stílust képviselnek, mint az amerikai üzletek. Nem tudom pontosan meghatározni miben is különböznek, de mások. Felmentem az első emeletre itt nagyon sok ruházati szaküzlet volt. Szépen sorban végig jártam mindet. Igazán kellemes időtöltés volt, de sietnem kell mivel fél óra és a legtöbb üzlet be fog zárni…
Nyolc üzletel később… Hát ez igazán király volt. Most tényleg nagyon jól esett a vásárlás kb annyira, mint egy hónap után egy puma. De mivel az üzletek zártak én is odább álltam. Bepakoltam a szatyrokat a kocsiba majd elindultam arra amerre elvileg a házam volt.
Úgy durván negyven perc tekergőzés után rátaláltam a lakásomra. Két menetben bírtam csak felcipelni újonnan szerzet ruháimat.
Miután végül felcipeltem mindent gondosan elpakoltam őket. Eközben pedig volt alkalmam megcsodálni miket is vettem pontosan. Fél nyolc múlt mikor végeztem. Csinálta egy kis mirelit vacsorát közben pedig megittam két doboz Cola-t. Ekkor jutott eszembe, hogy nem vettem cigit magamnak. Így felkaptam a tárcámat és már mentem is hogy keresek egy éjjel nappali boltot. Meglepő módon egy utcányira rá is találtam egyre… Mikor haza értem eldöntöttem, hogy itt az ideje komolyan venni az egyetemet és átnézni az aznapi kevéske jegyzetemet… Hát mit ne mondja az gondoltam, hogy nem jegyzeteltem ma sokat, de azt azért álmomba se gondoltam volna, hogy ez a kevés egyenlő a semmivel. Éppen az önostorozás kelős közepén jártam, amikor megszólalt a telefonom. Hogy egész pontos legyek elkezdett rezegni a nadrágzsebemben én meg ijedtembe majdnem felugrottam a plafonra. Na, nem baj szépen elővarázsoltam a telefont a zsebemből majd beleszóltam.
- Igen, tessék?
- Szia, Nessie itt Erik! – szólalt meg.
- Oh, szia, Erik. Mizu? Miért hívsz?
- Hát több ok is van. Egy meg akartam tudni, hogy egyáltalán létező telefonszámot adtál e meg? A másik hogy megkérdezem, mit csinálsz. – kekeckedet velem Mr. Bizalom.
- Hát igen előszeretettel szoktam megadni külföldi telefonszámokat csak, hogy jól érezem magam.
- Hé, nyugi nem azért mondtam, csak tudod, milyen vagyok!
- Nem sajnálom, egyáltalán nem tudom, hogy milyen vagy!
- Nessie ne legyél már ilyen goromba! Szóval mit csinálsz?
- Őszintén szólva arra gondoltam átnézem a jegyzeteimet, de ez sajna nem fog össze jönni! – sóhajtottam.
- Miért?
- Hát, mint kiderül egész nap egyetlen betűt sem írtam le. – vallottam be.
- Az… szép. A végén még lekörözöl engem is a nem tanulás versenyben. Pedig én meg abban a hitben éltem, hogy te tök komolyan veszed az egyetemet erre meg kiderül ez… hát komolyan ma is érdemes volt fölkelni. – nevetett bele a telefonba. Szinte magam előtt látom az arcát amint épp önelégülten mosolyog.
- Hé, én komolyan is veszem… csak nem mindig! – jött a frappáns válasz. Bocsika néha még nekem is lehet gyenge pillanatom. Nem?
- Esetleg ha akarod, én segíthetek? – hallottam meg a hangját. Komolyan, bár tudom, hogy lehetetlen én mégis láttam a lelki szemeim előtt azt az önelégült vigyorát.
- Aham persze. Én meg másodállásban a húsvéti nyuszi vagyok nem?
- Tényleg? Akkor már értem miért van olyan szép kocsid! Hisz a tojás ipar nagyon jövedelmező nem? – ez most komolyan szívatja az agyamat? Vagy csak én sokalltam be?
- Nem vagy ám valami rém humoros. – kezdet gőzfelhő kijönni a fülemből.
- Pedig engem eddig szinte minden évben megválasztottak a suli „legviccesebb” srácának! – szontyolodott el a hangja. Oké azt hiszem, benne most emberemre találtam abban hogyan kell a másikat szívatni. Eddig jó mókának tűnt mindig szekálni másokat, de most hogy velem csinálják nem nevettek inkább csak eldurran az agyam. Viszont ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, irtó cuki hogy ilyen aranyos hangon is tud beszélni! Ááá… hogy is volt az, az ajánlat?
- Hát, nos, mit szólnál, ha akkor átjönnél a jegyzeteiddel, és esetleg akkor valahogy majd ki tudnálak engesztelni, amiért ilyen csúnyán félre értettelek! – búgtam bele a telefonba. Mi van? Ha akarok én is tudok ám igazán csajos lenni. Hisz végül is félig Rosalie lánya is vagyok! A telefonban elég erőteljes köhögés volt halható.
- Khmm szóval, ha kérhetném, lehetőleg ne mondj ilyen félre értelmezhető mondatokat nekem, mert könnyen elszalad a fantáziám! - e jót mosolyogtam.
- Rendben akkor majd igyekszem. Viszont akkor átjössz segíteni?
- Aham, persze repülök.
- Okés! Szia.
- Szia!
Ezzel letette a telefont. Már én is eltettem a sajátom, amikor eszembe jutott, hogy egyáltalán honnan tudja, hogy hova jöjjön? Hát végül is mindegy, ha eltéved, majd felhív! Addig viszont elszívok egy szál cigit.
Kb húszon öt perccel később csengett a kapu telefon.
- Igen tessék?
- Szia Nessie, Erik vagyok! Beengedsz?
- Jah persze. – letettem a kagylót majd megnyomtam a gombot. Épp hogy csak meg tudtam nézni magam a tükörben, mert már kopogtattak is. Kinyitottam az ajtót. És láss csodát Erik Blake állt a küszöb előtt. Az ÉN küszöbön előtt.
- Szia!
- Szia Ness.
- Ness? – mióta vagyok én Ness? Világ életemben Nessie voltam. Már, csak mert már ez is a nevem beceneve és a beceneveket nem szokták tovább becézni! Vagy rosszul tudom?
- Igen Ness! Tudod a Nessie rövidítése. De nem mehetnék esetleg be?
- De persze gyere csak be. – tártam ki az ajtót. Ő készségesen be is jött. Majd egyenesen besétált a nappalimba és lazán levetette magát a fehér bőrkanapémmal mit sem törődve. Mérgesen csaptam be az ajtót, de ő felém sem pillantott a szobát kémlelte. Ami két dolgot jelenthet; Egy annyira lefoglalta a szoba kémlelése, hogy nem hallotta az ajtót, Kettő rájött, hogy nálam a düh alapfelszereltség és nem igazán kell rajta meglepődni, ha felmegy a pumpa kivéve, persze ha a dühöm célpontja ő.
- Miért nevezel Ness -nek?
- Miért zavar? Vigyorgott. Komolyan van olyan dolog az életben, amit komolyan vesz?
- Igen, azt hiszem igen zavar! – vágtam rá csípőből.
- Miért?
- Mert engem Nessie-nek hívnak. És nem Ness nek.
- Aham és szereted ezt a nevet?
- Persze. Miért ne szeretném?
- Mert észrevettem, hogy akárhányszor valaki így szólít, mindig megrándul az arcod nem nagyon, de éppen annyira hogy nekem feltűnjön. – komolyodott el az arca. – Kérdezhetek valamit? – nézet rám most már extra komolyan, amitől nagyot kellett nyelnem. – Ki adta neked ezt a bece nevet?
Sokk! Kész vége besokkoltam. Erik eddig mindig bohókás vicces volt. Most, meg mint egy öreg kínai bölcs. Egy nap alatt észrevette, hogy valaki olyan adta nekem a nevet, akit-fájdalmat okozott nekem. Legalább is én így érzem. Soha nem gondoltam volna, hogy rájön. És még is…
- Am… egy ismerősöm! – dadogtam nagy értelmesen. Hisz basszus mégis csak egy napja ismerem még, nem fogom most hirtelen kiteregetni neki a magánéleti balfékségemet.
- Aham, és milyen viszonyban is voltál te ezzel az ismerőssel? – még mindig komoly volt az arca. És ahogy a szemébe nézte láttam, hogy nem fogja ejteni ezt a témát, amíg csak meg nem tud mindent. Sóhajtottam.
- A vőlegényem volt! Most örülsz?
- A vőlegényed? – kicsit magasabb volt a hangja, mint azt eddig megszoktam. Nahát, csak nem meglepődött Mr. Mindent tudok! Vannak még csodák az életben.
- Igen a vőlegényem! Amúgy ha már úgy is ilyen kényelmesen elterültél a kanapémon esetleg kérsz egy colá-t vagy valamit?
- Jah aszem egy cola jól jönne! – átmentem a konyhába kivettem két dobozt a hűtőből majd visszamentem a nappaliba. Odaadtam neki az övét majd vele szemben leültem egy fotelba. Ha már egyszer lelkizni van kedve a drágámnak legalább közben ne keljen állnom is.
- Hány éves is vagy? – félre nyeltem.
- Miért is?
- Hát, ha már túl vagy egy vőlegényen, akkor nagyon érdekelne, hogy hány éves is vagy! – hú, most mit is mondjak.
- Idén töltöttem a húszat.
- És mikor is kérte meg a kezed?
- Amikor tizenhét voltam. – válaszoltam.
- Anyám borogass!
- Most meg mi van! – csattantam fel egyből.
- Még kérded? Ki az, aki tizenhét évesen férjhez akar menni? Ha? Te szent tarkalepke! Én meg még azt hittem rólad, hogy egy vagány bulizós csaj vagy. Erre kiderül, hogy inkább hajazol egy apácára! – ingatta a fejét.
- Kösz! Igazán kedves vagy!
- Már nem azért bocs, de még is. Áh. És ha nem baj hogy megkérdezem miért is lett ennek a kapcsolatnak vége? – és én Miss. Idióta. Szépen elsoroltam mindent. Persze a vámpírokat meg az alakváltókat kihagyva.
- Jézus szent… áh, erre nincs is jó szó! Te aztán nem szereted az unalmas életet mi?
- Hát nem! Nem is élet az élet drámák és tragédiák állandó sorozata nélkül.
- Nos hogy összegezzük a dolgokat. Mától új beceneved lesz. Ness. És ne is ellenkezz. Mert akkor is ez lesz.
- Okés.
- Na, most hogy ezen túl vagyunk, mond el, hogy mi is az, amit nem írtál le.
- Nos, hát mondjuk semmit.
- Akkor munkára, mert ez hosszú lesz, mire leadom neked a mai meg a holnapi anyagot.
- Mi miért kéne nekem a holnapi anyag is?
- Nos azért mert mi minden héten vagy második héten, kedden ellógunk a suliból és lemegyünk a partra. Tudod lógni meg lazulni. És mivel már te is a banda tagja vagy ezért neked is kötelező. – oh, szóval a banda tagja vagyok mi? Szuper! És readásul lógni a suliból. Még jobb.
- Okés! De mit vigyek?
- Hogy értve?
- Hát gondoltam kaját vagy piát, vagy valamit! Ne vigyek semmit?
- Hát, ha akarsz, hozz nyugodtan! De akkor nem lógni fogunk, hanem bulizni. Tényleg legyen inkább egy buli a parton.
- És minek a tiszteletére?
- Hát hogy itt vagy! Mi másért.
- Okés. Akkor te majd szólj a többieknek én meg viszem a cuccokat. De mikorra menjünk? És pontosan hova?
- Mondjuk, menjünk le reggel tizenegykor és majd vegyél fel engem és akkor én, majd oda vezetlek. Van a part, mellet egy barlang nagy meg minden és pont a tengerre nyílik. Mindig ott szoktunk lazulni. Nem zavar meg senki és mi sem zavarunk senkit. Tök jó hely. – lelkesedett. Komolyan a szeme csillogott és biztos vagyok benne, hogy ha kutya lett volna ezerrel csóválta volna a farkát is.