Az élet család nélkül 15. fejezet

Az élet család nélkül.

Na jó tudom hogy már kutyát sem érdekli hogy mit írok, most hogy végre észbe kaptam és írtam fejezettet. De azért kérlek ha esetleg mégis érdekelne egy icipici akkor majd írnátok kommentett! Légyszi, köszi. Rosalye.
15. fejezet

„Ostoba gondolat”

Nessie szemszöge:
Sokkal hosszabb volt a haza vezető út, mint amire emlékeztem. Kimerülten rogytam le az ágyamba, ahol aztán rögtön elnyomott az álom. Mire felébredtem már késő délután volt. Egy nap utazás után fél nap alvás nem is rossz arány. Tusolás közben azonban már nyomasztóbb gondolatokkal volt tele a fejem. Hogyan hozom majd be a lemaradást az egyetemen, hiszen mostanra már a pót ZH –nak is vége. De ami ennél is jobban aggasztott az, az hogy hogyan fogom megmagyarázni a pasimnak és a barátaimnak a hirtelen eltűnésemet? Már ha nem nagyképűség Eriket még a pasimnak nevezni, remélem nem az! Ahogy a konyhába indultam kávéért, megláttam a nappaliba a bőröndömet, amit még az kiránduláshoz vittem el. Mikor haza értem elkerülte a figyelmemet, de ezek szerint valaki járt itt. A francba biztos aggódnak értem… Mégis hogy a picsába magyarázom majd ez ki? De nem maradt több időm ezen merengeni, mert valaki ráfeküdt a kapucsengőmre.
 - Igen, ki az? – szóltam bele a telefonba.
 - Ness, te vagy az? – liheget bele Erik.
Istenem add, hogy mostanság futni járjon és ne az idegességtől legyen ilyen hangja!
 - Igen én vagyok, felengedlek.
A választ meg sem várva letettem a telefont és megnyomtam a nyitó gombot. Ott vártam az ajtóban egy szál törölközőben. Mostanában ez lett nekem az új divat, köntös meg törölköző… De kibaszott jó! Ahogy meghallottam a közeledő lépteket kinyitottam az ajtót. Erik épp abban a pillanatban robbant az ajtóba. Ahogy meglátott magához rántott szorosan, és csak tartott a karjaiban, csendben, percekig. Majd sikerült kibontakoznom az ölelésből és végre én is ránézhettem. Bár ne tettem volna. Szavakkal nem lehet leírni azt a mélységes aggodalmat, amit a szemében láttam. Hátrébb léptem, részben mert megrémültem a tekintetétől, részben mert utat szeretem volna engedni neki, hogy bejöhessen. Ahogy bejött a lakásba láttam, ahogy remeg a keze és még mindig kapkodja a levegőt.
 - Erik én gyorsan felkapok valami ruhát! De nem válaszolt, abban is kételkedem egyáltalán hallotta e. Én bemenekültem a hálószobámba és kerestem valami ruhát. Mire elég bátor voltam, hogy ismét kijöjjek friss kávé illatát éreztem. Ez jó jelnek véltem így kicsit bátrabban jöttem ki. Erik épp kávét töltött két csészébe majd megfordult és az egyiket a kezembe adta. Szavak nélkül mentünk ki a teraszra, majd leültünk a megszokott helyünkre. Cigivel kínált, elfogadtam. Így csendben szívtuk el a ciginket, közben a kávénk is elfogyott, bementem hát hogy újra töltsem a csészéket. Ő is feketén itta akárcsak én. Mire vissza értem egy újabb szál cigi várt az asztalon mellette az öngyújtója, amit még tőlem kapott a születésnapjára. Ismét rágyújtottam. Éreztem a csendes késztetés, hogy mondjak valamit, adjak magyarázatott a történtekre. És szívesen meg is tettem volna, ha akár csak halvány sejtésem is lett volna, róla mit mondjak.
 - Kérlek, mondd el, hogy mi történt! A hangjában nyoma sem volt haragnak vagy dühnek, egyszerűen csak megtört volt. És azt hiszem ez volt a legrosszabb, ami csak történhetett. Elképzelhetetlenek tűnt, hogy a képébe hazudjak, de az igazat sem mondhattam hisz az lehetetlen lett volna.
 - Erik, én… Nem tudom, mit mondjak! – elcsuklott a hangom.
 - Nézz a szemembe! – felnézetem, bele azokba az ismerős, gyönyörű kék szemekbe. – Nem fogod elmondani, igaz? – és most harag villant a szemében.
Megráztam a fejem.
 - Van fogalmad róla, hogy mennyit aggódtam, aggódtunk? Hogy mennyit kerestünk? Egyáltalán merre voltál? És miért nem hívtál legalább fel?
Nem tudtam erre mit válaszoljak, így csak hagytam, hogy egy könnycsepp gördüljön le az arcomon.
 - Ness ha miattam mentél el… én. – De nem hagytam, hogy befejezze, az, ha rám haragszik rendben van, fájna… de hogy magát okolja, na, nem azt nem hagyhatom.
 - Nem miattad volt!
 - De mikor kiugrottál az ablakon… az biztos, hogy, hogy miattam volt! – nézett a szemembe. És itt volt az a pillanat, amikor rádöbbentem mennyire ostoba gondolat volt az, hogy én emberekkel éljek együtt. Hogy mennyire naiv voltam, nem csak magam miatt, hanem azok miatt az emberek miatt is… hiszen nekik is fájdalmat okoztam. És végre rádöbbentem mit kell tennem. Hazudnom!
 - Nem, te nem tehetsz semmiről. – meg kellett köszörülnöm a torkom. – Én vagyok a hibás. Azt hittem túl vagyok az előző kapcsolatomon. És úgy gondoltam veled majd újra tudom kezdeni… De tévedtem, nem vagyok rá képes! – hullottak a könnyeim, nem azért mert igaz, amit mondtam, hanem mert fáj, hogy hazudnom kell neki. Hogy nem vallhatom be őszintén hogy az ő érdekében rohantam el, és hogy aztán egy hülye vámpír elrabolt… Annyira, de annyira rosszul voltam ettől az egésztől. Mégis tudtam, hogy fog majd rá hatni a kis beismerésem. Megértő lesz és kedves, még azt is fel fogja ajánlani, hogy legyünk csak barátok. És ezt nem a képességem által tudtam ilyen biztosra, hanem mert ez is az egyik olyan tulajdonsága volt, ami miatt beleszerettem.
 - Ness, ezért nem kellet volna majd egy hónapra elmenned. Elég lett volna, ha csak elmondod úgy, mint most. Én megértettelek és elfogadom. Hát ennyire nem ismersz?
Ismét rágyújtottunk. Szélcsend volt, a füst miután elhagyta a szánkat még hosszan gomolygott előttünk. Egyetlen szó volt, csupán amit mondhattam.
 - Sajnálom!
 - Én is!
Ennyiben maradtunk, sokáig ültünk még kint. Végig néztük, ahogy lemegy a nap, bár a gondolataink oly messze jártak, hogy szinte semmit nem láttunk az amúgy gyönyörű jelenségből.
 - Azt hiszem itt az ideje, hogy menjek. –állt fel.
 - Kikísérlek.
Már az ajtónál jártunk mikor ismét megszólalt.
 - A többieknek nem mondtam el semmit abból, ami ott történt. – nem néz a szemembe, és ez fáj, nagyon. –Csak azért mondom, hogy ha nem akarsz mindent elmesélni a többieknek, akkor nyugodtan mond csak azt, hogy a családodhoz kellett haza menned vagy valami…
 - Oké, köszönöm.
 - Szia! – kinyitotta az ajtót és kiment.
Én pedig összeomlottam és sírtam, pont, mint egy gyerek, pont, mint egy másik hasonló esetnél…

Az élet család nélkül 14.fejezet

Az élet család nélkül.

14. fejezet.

No, estés chingando!

Nessie szemszöge:
Épp a tengerparton süttetem maga, mint mostanság oly sokszor. Nagyon pihentető és egyben iszonyat kellemes érzés… semmire nincs gondom, Konstantin mindent elintéz helyettem. Nem is tudom mikor voltam utoljára ennyire kiegyensúlyzott. Nagyon jó érzés.
 - Hogy vagy kedvesem? – Lépet mellém Konstantin.
 - Nagyszerűen, de kérlek, ülj le mellém, vagy kitöröm a nyakam. - Olyan nagyon magas vagy! – mosolyogtam rá.
 - Ahogy óhajtod! – helyezkedett el mellettem.
Olyan sok mindent nem értek vele kapcsolatban. Sokszor tőr rám a kényszer hogy elárasszam a kérdéseim tömkelegével, de aztán mindig elfelejtem mit is szeretnék.
 - Olyan furcsa hogy csillogsz. – hajtottam a felem a combjára, ezzel könnyítve meg, hogy fel tudjak nézni rá. Ő pedig elkezdet játszani egy haj tincsemmel.
 - Miért nehogy azt mond, hogy nem láttál még vámpírt napon?
 - De csak ritkán, általában nem mennek napra az emberek miatt. Nekem meg amúgy is, tök fura, mert én alig csillogok, az emberek nem is veszik észre… és tudod, van az a mondás, hogy mindenki magából indul ki!
 - Az emberek! Alja nép… hisz nézd, mit tesznek a környezetükkel, förtelem. Én nem megyek túl gyakran a közelükbe így én nem érzem magam feszélyezve fényes nappal úgy, mint a fajtám nagy többsége!
 - Kérlek, beszélj még! Annyira szépen beszélsz, olyan jó hallgatni a hangod! – feljebb emeltem a fejem, hogy meg tudjam csókolni. Hisz olyan szexi volt így ragyogva a napsugaraktól, kellemes kis mosollyal a száján…
 - Hogy is lehetne neked ellent mondani… ugyan akkor három hete vagy már itt velem, talán most mással is tölthetnénk az időt, mint beszélgetés! – nézet rám nagyon komolyan azokkal a bíborvörös szemeivel.
 - Mire gondolsz? – kérdeztem kacéran, hisz természetesen értetem a célzást.
 - Valami ilyesmire… Az ölébe húzott és olyan intenzitással csókolt, mint még soha. Úgy éreztem mintha folyékonnyá válnék szakértő kezei közt. Levette rólam a bikini felsőm, miközben az ajkaimról áttért a nyakamra majd kínzó lassúsággal folytatta útját egyre lejjebb, míg végül el nem ért a melleimig. Eleinte a két mellem közti völgyet fedezte fel majd áttért a mellbimbóimra olyan felfokozott állapotba hozva, hogy azt hittem menten elvesztem az eszem. Kezeivel viszont már a lábaim közt kutatott. Eleinte csak cirógatott majd letépte rólam a bikini alsóm is, és már nem kegyelmezet. A hosszú ujjai már bennem jártak ki be, már nem bírtam én sem magammal és meglovagoltam az ujjait. Nem is kellet sok és már a gyönyörben úszva sikítottam a nevét… Ahogy a gyönyör hullámai elapadtak és kezdet tisztulni a fejem. Az első kép, amit az agyam képes volt feldolgozni az, az hogy Konstantin rövidnadrágja milyen közel van hozzám, és hogy alatta mekkora erekció dudorodik. Felugrottam bár alig tudtam megállni a lábamon. Azzal azonban tisztában voltam, hogy valami nagyon nincs rendben velem. És bár azt még nem tudtam mi, biztos voltam benne hogy köze van az ősi vámpírhoz így az a legjobb, ha minél távolabb vagyok tőle.
 - Mi a baj kedvesem? – nézett rám negédesen.
 - Nem vagyok a kibaszott kedvesed! Mégis mi a faszt műveltél te velem, mond?
 - Én semmit.
 - Hazudsz! – kiáltottam. – Az utolsó tiszta emlékem, ahogy kiérünk a barlangból. És épp haza karok indulni.  - De végül inkább itt maradtál velem. – bólintott.
 - Igen, mert te csináltál velem valamit! Azonnal mond el hogy mit!
 - Nem csináltam semmit! – komorult el a tekintete.
Hát jó, ha szép szóval nem megy, akkor majd erővel. Na, nem vagyok annyira bolond, hogy rátámadjak. Tisztábba vagyok vele, hogy úgy semmi esélyem se lenne. De van nekem egy, képességem, aminek most hasznát tudom venni. Koncentráltam és beleolvastam az elméjébe…
 - A jó kurva anyádat! Te rohadt szemét utolsó, szarházi strici! – őrjöngtem.
 - Beléd meg mi ütött? - és igen most tisztán érezem, ahogy próbál bejutni a mentális pajzsomon.
 - Ne is próbálkozz te panocha! No, estés chingando!
 - Te meg miről beszélsz?
 - Ne kamuzzál nekem, az előbb bele olvastam az elmédbe tudok mindent. És meg ne próbálj még egyszer bele mászni az elmémbe! Felkaptam magamra a pólóm és a sortom, ami ott hevert a homokba, majd elkezdtem hátrálni. Mikor rájött, hogy mit tervezek utánam szólt!
 - Ne menj el! Oye!
 - Oluídalo! Cállate el hocico! Adiós, cabrón! – fordítottam neki hátat.
 - Por favor, oye! Estoy enamorado!
 - Estás loco?
 - Non, mi amor…
 - Állj, mond inkább angolul… - mordultam rá, tartva a távolságot. Kész voltam bármelyik pillanatban olajra lépni!
 - Rendben, csak te kezdtél spanyolul beszélni.
 - Igen mert szeretek spanyolul káromkodni, de most nincs kedvem állandóan szótárazni…
 - Értem! Én mióta megláttalak, csak rád tudok gondolni. Éve óta gyötör ez az érzés és most, hogy hirtelen itt volt ez az alkalom… hibáztam elismerem. Soha nem lett volna szabad használnom rajtad a képességemet.
 - Hogy működik pontosan ez a képesség?
 - Nos, képes vagy megváltoztatni az egyéneket. Hasonlóan, mint Jasper Cullen de én nem csak az érzelmeket, hanem a gondolatokat, és bizonyos szinten a tetteket is képes vagyok befolyásolni.
 - Hát mit ne mondjak pazar egy képesség! – nos, tényleg az, bakker ehhez képes nekem nincs is semmim!bazd ki szín tiszta mázli hogy sikerült vissza nyernem a józan eszem… hisz ki tudja, lehet örök életemre a kis bábja lettem volna, és bármit megtehetett volna velem… jézus tisztára, mint egy szex rabszolga és egy buta liba keveréke! – És hogy gondoltad így hagysz pár évszázadig még meg nem unsz? És mi az, hogy mióta megláttál? Nem emlékszem, hogy valaha is találkoztam volna veled, pedig mit ne mondjak nem vagy egy sablon figura…
 - Még kicsi voltál azért nem emlékezhetsz, amikor a Voulturie le akarta mészárolni a családod, akkor én is ott voltam.
 - De gondolom nem, a mi oldalunkon indultál harcba?
 - Elismerem, hogy nem.
 - Költői kérdés volt! De a másik kérdésemre nem adtál még válasz? Mégis mit terveztél tenni velem? – már elégé megnyugodtam, ő pedig a jelek szerint tényleg bánja, amit tett.
 - Nos, nem tudom, annyira örültem mikor megtaláltalak, és amikor kijelenteted, hogy elmész én nem gondolkodtam csak cselekedtem… aztán pedig féltem feloldani, mert tudtam, hogy mennyire meg fogsz majd gyűlölni! - nos, a fickó vagy kurva jól tud hazudni vagy igazat mond. Minden esetre el kéne döntenem, hogy mi legye vele!
 - Na, jó, öntsünk tiszta vizet a pohárba. Én, nem szeretlek, és te sem szerethetsz, mivel nem is ismersz.
 - De…
 - Jó tudsz rólam mindent, de nem tőlem, hanem mert kinyomoztad. Hidd el a kettő közt ég és föld a különbség.
 - De akkor sem akarlak elveszíteni.
 - Figyi, nekem most mennem kell. Így is oltári nagy szarban vagyok neked köszönhetően. De gondolom, úgyis megvan neked az e-mail címem, nem?
 - De meg van.
 - Na, akkor én most elmegyek, de tartjuk a kapcsolatot, aztán ki tudja a végén még magamtól is beleegyezek egy randiba, vagy kiábrándulsz belőlem. Oké?
 - Gondolom nincs már lehetőségem.
 - Nincs!
 - Akkor elfogadom. –sóhajtót egy hatalmasat.
 - Remek, figyi lehet még egy kérdésem?
 - Persze. – csillant fel a szeme. A kis gané.
 - Khm… szóval mivel te olyan „sokat” tudsz rólam, gondolom egy úttal a félvérűekről is sokat tudsz. Igaz?
 - Hát igen. Miért?
 - Előfordulhat olyan, hogy egy félvérűnél felfokozott érzelmek miatt eluralkodjon a vér szomj? – hú, kimondtam, de jó pacsi nekem.
 - Hmm, szerintem nem lehetetlen, de mondjuk, ha feltételezzük, hogy te vagy az a félvérű akkor már nem valószínű hisz soha nem ittál emberi vért és kezdetek óta állatok vérét iszod, eddig úgy tudom minden probléma nélkül.
 - Igen ez eddig igaz.
 - Így viszont a válaszom inkább a nem.
 - Hát rendben köszike. Most viszont már tényleg megyek. – És ezzel végre tényleg elindultam, több héttel a tervezet után. Válasz nélkül arra miért akartam Eriket megenni, ja és ami a legszebb majdnem lefeküdtem egy ős öreg Voulturies vámpírral, aki félig a rabszolgájává tett! Nos, ez is egy dög unalmas hónap volt.

Spanyol kifejezések:
Panocha – Gyáva szar
No, estés chingando! – Ne baszogass!
Oye! – Hallgass meg!
Oluídalo! - Felesd el!
Cállate el hocico! – Fogd be a pofád!
Adiós, cabrón! – Viszlát, szemétláda!
Por favor - Kérlek
Estoy enamorado! – Szerelmes vagyok?
Estás loco? – Megörültél?

Az élet család nélkül. 13.fejezet.

Sziasztok, Ez egy szülinapi ajándék tőlem, nektek! Remélem tetszeni fog... :) Puszika:Rosalye

Az élet család nélkül

13. fejezet.

Egy ismeretlen…

Nessie szemszöge:
Csak futottam és futottam, fogalmam sem volt merre járok, vagy, hogy mióta menekülök… Miután elmenekültem, szinte azonnal rátaláltam egy csapat legelő állatra és kioltottam a torkomban égi lángokat. De ez mégsem volt elég, pánikba estem, féltem, a gondolataim rendezetlenül kavarogtak. Nem tudtam elválasztani a valóságot a képzelettől. Rettegek, hogy tettem valamit Erikkel vagy a többiekkel, vagy bármelyik másik emberrel… A könnyeim megállíthatatlanul folytak, haza akarok menni… Haza… anyához és apához. Haza Carlisle –hoz és Esme –hez… Haza… Összerogytam, a lábaim nem bírták tovább a futást, ami tudom, hogy jelent valamit, de nem tudok gondolkodni… elnyel a sötétség!

Erik szemszöge:
Három nap, ennyi telt el mióta eltűnt, ő. Se a kocsiját se semmilyen cuccát nem vitte el. A telefonja is ott volt ahol hagyta, és tudom, hogy nem szabadott volna, de másnap belenéztem, hátha találok valakit, akit felhívatnék, hogy ott van e? Vagy csak nem tudom… minden esetre nem jártam sikerrel, a bandában lévők számán kívül csak pár titkosított számot találtam, amivel nem tudtam mit kezdeni. Másnap eljöttünk a nyaralótól, egyrészt abban a reményben, hogy valahogy haza ment és majd ott találom a lakásán, másrészt pedig mert kezdődött a suli és muszáj voltunk vissza menni. Ahogy megérkeztünk egyből a lakására mentem, de üres volt. Aggódóm hogy vajon mi történhetett vele… vajon hol van?

Nessie szemszöge:
Fáj a fejem! Mi a retkes picsát csináltam, hogy fáj a fejem? És mégis hol a francba vagyok? És miért van ilyen kurva hideg?
- Oh, úgy tűnik, végre magadhoz térsz! – vízhangzott egy erősen rekedtes férfihang, na, nem a cigitől vagy ilyesmitől volt rekedtes nem sokkal, inkább mert cseszik használni. Ez a hang valaki olyané, aki nem sokat szokott beszélni, ebből pedig egyesesen következik, hogy tuttira nem ismerem.
- Ja, vagyok. De megmondanád ki a faszom vagy te? És mivel feltételezem te hoztál ide, arról is kinyöghetnél pár infót, hogy miért fáj a fejem, és hogy hol a gecibe vagyok?! – a hideg érzetemre felesleges lett volna rákérdeznem, mert közben rájöttem, hogy vasszeg az, az oka hogy még mindig csak az köntös van rajtam, amit siettemben felkaptam mikor elrohantam Eriktől. Jaj, Erik… vajon mit gondol most rólam?
- Mindig is érdekesnek találtam, ahogy kifejezed magad. A szavak, amiket használsz… - Lépet előrébb az ismeretlen csávóka. Igyekeztem a gyér fény ellenére is kellőképp megfigyelni a környezetem. Valamiféle barlangba voltunk, éreztem a víz szagát, tehát valahol az is van, nem kizárt, hogy esetleg az vájta ki a barlangot, hogy én milyen egy lángelme vagyok. Az a kevéske kis fény a jobb oldalamról jött bár épp csak annyi hogy ki tudjam venni a közeledő alak körvonalát, kicsit olyan is volt az egész, mint egy jól megtervezet előadás, vagy koppintott egy horror filmből. Akárhogy is engem nem nagyon ijesztett halálra… Az alak magas volt, nagyon magas, simán verte Emmett-et. Pedig ő se kis darab. A bőven két méter feletti magassághoz dukált a hatalmas váll, és persze egyértelműen vámpír volt. De nem mostani kiadás az tutti. Egyre közelebb ért én pedig ráébredtem, hogy nem vagyok megkötözve és az égvilágon nincs semmi bajom, szóval akár fel is kelhetnék a rohadt padlóról. Mire felálltam már pont a fényben állt. Mondom én, hogy jól meg van ez tervezve. Sajnos hiába állt a fényben nem csillogott így biztos, hogy nem napfény. Pedig eddig abban reménykedtem, hogy akkor arra van a kijárat így azonban nem lehetek biztos benne. A picsába! Viszont így végre megtekinthettem az ismeretlen arcát. A szemei a legmélyebb vörösek, amelyeket csak valaha láttam. Az állkapcsa merev, az orra egyenes, a szájában ott bujkált az érzékiség, de a katonás erő, amivel összeszorította elrontotta az összhatást. De a haja hosszú volt, és az éjnél is feketébb teljesen szögegyesen. Az illata pedig az erős fűszerek és a hideg sós óceán keveréke.
- Na, ne beszél itt hülyeségeket. Nem ismersz. Honnan is tudnál hát rólam bármit!
- Hidd el, hogy ismerlek! – most hogy már jobban figyeltem a beszédén is érezhető volt, hogy a mai angol nem az anya nyelve, sőt ő az angol olyan nyelvjárásait is merheti, amikről én még csak nem is tudok. Ez az, ami mindig megigéz az öreg vámpírokban, az a rengeteg tudás és élmény, aminek ők részesei… és ez a vámpír talán a legidősebb, akivel valaha eddig összehozott a sors. Úgy döntöttem kivételesen nem leszek akkora ökör, mint szoktam és egy kicsit visszább veszek magamból. Már amennyire ez nálam lehetséges.
- Hát akkor esetleg elmondanád a neved. Tudod az úgy elég gáz, ha te mindent tudsz rólam meg, ismersz én meg csak azt sem hogy, hogy hívnak. – a kedvességbe se haltak még bele, igaz?
- Bocsáss meg. – kapott kicsit észbe. – De régen nem volt már vendégem hogy úgy mondjam. A nevem Konstantin. – hajolt meg előttem nagy gálánsan.
- Örvendek! Az én nevem…
- Renesmee Cullen vagy Isabella Masen, bár leginkább csak Nessie újabban Ness. Köszönöm a bókot, de a te nevednél szebb és különlegesebb nincs a világon. Igazándiból tutti belepirultam volna ebbe, de nem most. Most max csak a dühtől lehettem volna vörös. Nagyon utálom, ha helyettem beszélnek. Köszönöm nekem is van szám a legtöbb ember szerint túl nagy is, majd én dumálok, ha akarok…
- Hát kösz! Klassz hogy ezt így megbeszéltük. Egy élmény volt veled. De most adiós! – indultam a fény felé, remélve hogy arra van a kijárat! De ahogy azt sejtem nem hagyta csak úgy, hogy elmenjek.
- Még is hová akarsz menni? – Állt elém.
- Szerinted? Ki innen! – vágtam hozzá.
- Miért?
- Komolyan ilyen hülye vagy? Naná hogy el akarok menni, amikor ilyen egy tuskó vagy meg nem ismerlek, plusz vannak dolgok, amiket el kell intéznem. Szóval menj arrébb és engedj ki!
- Bocsáss meg, ha megbántottalak. Nem állt szándékomban.
- Leszarom, hogy mi állt szándékodban. Inkább menj arrébb.
- De hisz azt sem tudod hol vagy! – nézet rám, kb úgy mintha egy agyalágyult hülye lennék. Vagy mint egy rovar, amit épp tanulmányoz… melyik is rosszabb?
- Jó akkor mond, meg hol vagyok!
- A barlangomban.
- Azta ezt én is kitaláltam, de amúgy hol? – sóhajtottam. Fáradt vagyok én még ehhez.
- Portugáliában, az atlanti óceán partján!
- Basszus! – Hát akkor ezért rogytam össze, és vagyok fáradt. Kicsit sokat mentem. Mert bár félig vámpír vagyok, azért az erőm bőven nem olyan nagy, mint egy rendes vámpírnak. Bár Carlisle szerint, majd ahogy egyre idősebb leszek ez is változni fog. – Na, mindegy. Megmondanád, hogy mennyi ideje vagyok itt?
- Úgy egy napja. Mikor megtaláltalak teljesen ki voltál merülve. És nem voltál eszméletednél. Így ide hoztalak. Azonnal tudtam, hogy ki vagy! – mosolyodott kicsit el, ami amúgy nem is állt neki rosszul, az viszont nagyon is rossz volt, hogy ennyi ideig ki voltam ütve.
- Kurva élet! Hát köszönöm, hogy biztonságos helyre hoztál!
- Ugyan tudtam, hogy mit tenne a családod, ha valami bajod esne!
- Ja, persze! – hagytam ezt inkább rá. A családom! Na, ja, csak előbb engem is kifiléznének aztán meg ezt a csávót is!
- Akkor most hova akarsz menni?
- El! Vissza oda ahonnan jöttem. Sok dolgom van még. Szóval sajnálom, még egyszer örültem, és köszi. De megtennéd, hogy kivezetsz a barlangból?
- Hát rendben. Gyere! – indult meg. Jó egy mérföldet mentünk már mire megéreztem az éjszaka illatát és meghallottam az óceán moraját. Mikor kiértünk elképesztő látvány fogadott. Persze telihold volt csak az én kedvemért, így tökéletesen láttam a környezetem. Egy kellemes szél fuvallat azonban ráébresztett, hogy még mindig a fekete selyem köntösöm van rajtam, se több, ami elég kényelmetlen érzés. Hisz ha azt vesszük, majdnem meztelen vagyok…

Az élet család nélkül 12.fejezet.

Az élet család nélkül.

 12. fejezet.

 Ezt nem hiszem el…
Sziasztok! Nos biztos vagyok benne hogy nem fog majd tetszeni a vége...:) De azért tudjátok hogy szeretlek titeket! <3 Puszika: Rosalye.

 Erik szemszöge:

 Már az első „randink” óta szeretem volna megcsókolni. De nem sokkal utána, már tudtam, hogy felesleges lenne próbálkoznom, hisz semmi esélyem. S hogy akkor most mégis miért csókoltam meg mégis? Nos, nem tudom, hetek óta alig bírom kontrolálni magam, így most feldobtam mindent egy lapra. Lesz, ami lesz alapon… Ha el is utasít, remélhetőleg barátok még maradhatunk. Ha pedig esetleg… valami csoda folytán én is tetszenék neki, akkor minden álmatlan éjszaka megérte… basszus azért remélem az utóbbi… Talán vehetem esélyként hogy Ness visszacsókolt. Egyik kezemet a tarkójára csúsztatom, a másikkal a hátát cirógatom, majd lassan leengedtem a plédre. Mindezt úgy, hogy egy pillanatra sem szakítottuk meg a csókunkat. Ez azért már tényleg bíztató nem? Úgy helyezkedtem, hogy mindkettőnknek kényelmes legyen, illetve hogy még véletlenül se nehézkedjem rá, hisz olyan kis törékeny alkata van. Bár a csókja tüzes, vad és édes… Pár perc múlva pihegve néztünk egymás szemébe. Szinte belevesztem gyönyörű örvénylő szemeibe. - Erik azt hiszem beszélnünk, kéne! – el sem hiszem, de csak most vettem észre, elpirult. - Valóban át kellene gondolnunk a kapcsolatunk jellegét. - Nos, megcsókoltál… - Te pedig visszacsókoltál. - Am igaz! - Na, jó Ness, ne játszadozzunk, nekem te ennél fontosabb vagy. Beszéljünk normálisan, őszintén. Tudom, hogy te is többre értékeled az egyenes beszédet, mint a körítést. Meg amúgy is nem nőttünk már ki ebből? - De igazad van! – mosolyodott el. A feszült légkör enyhült. - Szóval neked mit jelent pontosan ez a csók? – felültünk. Asszem fekve valahogy fura lenne ezt megbeszélni. - Nem tudom pontosan. – sóhajtottam. – De abban biztos vagyok, hogy szívesen lennék több mint a barátod. De ha te csak úgy tudsz rám tekinteni. Csak barátként érzel irántam, akkor azt is elfogadom. Nem mertem a szemébe nézni. Inkább a csillagokat tanulmányoztam. Ness sokáig hallgatott, már minden reményem szélnek eresztettem s beletörődtem, hogy az, ami az előbb történt semmit sem jelentett. S csak egy egyszeri véletlen baleset volt, bár avval is tisztában voltam, hogy ez a „baleset” csak még több álmatlan éjszakát fog majd okozni nekem. Ekkor hallottam, meg hogy megmozdult, őszintén szólva azt hittem feláll és elmegy… De ennél nagyobbat nem is tévedhetem volna, kezével maga felé fordította az arcom, hogy egyenesen a szemébe nézek, mikor kimondja az ítéletem. - Ha te is benne vagy, szerintem érdemes lenne megpróbálnunk milyen, lenne együtt. – s most ő csókolt meg.
 Ness szemszöge:
 Kézen fogva sétáltunk vissza a többiekhez. Ahhoz képest, hogy görcsben állt a gyomrom, hogy vajon mit fognak szólni… csak ránk vigyorogtak, de tényleg még Z is! Ami csak annyit jelenthet, hogy ők már mindent tudtak előre. Csak én voltam ilyen vak hogy fel sem tűnt, jellemző. Később a Gabi – val közös szobánkban feküdtünk. Eddig senki sem kérdezősködött, de itt már nem bírta tovább drága barátnőm. - Szóval mesélj milyen volt? – ült fel vigyorogva. - Mire vagy kíváncsi? – vigyorogtam én is. - Hát az elejére, a végére, a közepére. Mindenre az utolsó veszőig. – szorongatott már, már veszélyes szenvedéllyel egy párnát. - Nos, eleinte beszélgettünk meg ilyenek, aztán lekapott csak úgy a semmiből. – próbáltam pontosan visszaemlékezni. Annak ellenére, hogy milyen nyugodtnak tűnhetem, valójában csak úgy dúltak bennem az érzelmek. És egy kicsit még sokkos is voltam. Igen, fiúk elmondanám, hogy egy ilyen akció rendesen lesokkolja ám a lányokat. De attól még nyugodtan csináljátok! - És milyen volt? Hogy csókol? De akkor azért összejöttetek? - Miért érdekel ez téged ennyire? – pirultam el. - Hát mert a barátnőm vagy szóval íratlan törvény hogy ilyenkor mindent tudni kell, másrészt meg bár Erik jó pasi meg minden, ne értsd félre nekem olyan, mint egy báty vagy mit tom én, de egyik ismerősünkkel se volt még kapcsolata és azért ennyi idő után már én is rohadt kíváncsi vagyok arra, hogy milyen lehet pasiként! Hogy olyan e, mint egy félisten, de aztán sajna nem nagyon nyújt semmit, vagy… - hagyta lógva a mondatott. - Biztosíthatlak róla, hogy lazán van olyan kurva jó pasi, mint amilyen eszméletlenül sexi! - Ááááááá! Én úgy tudtam! - sikongatott. - …halkabban még a végén azt hiszik, épp meg akarlak ölni! – nevettem ezen a halál csajos reagáláson. Annyira üdítő volt velük lenni, annyira emberi, annyira normális. Bár ha valaki látja ezt a jelenetet mindenre gondolt volna csak a „normális” szóra nem. Folyamatosan nevettünk. Elég volt egymásra pillantanunk és máris tehetetlenül kuncogtunk tovább. Ekkor azonban kivágódott az ajtónk és két zseblámpás, alsógatyás mindenre felkészült srác rontott be rajta. Na, jó mindenre felkészültek kivéve arra, amit találtak! - Ti meg mégis mi a francot csináltok? – kérdezte Erik, akinek ajkán már a jól megszokott félmosoly játszott. A két reménybeli megmentőnk közül ő volt ugyanis az egyik. A másik szerencsés Z volt. Ő Erikhez képest gyorsan átlátta a helyzetet, vagy legalábbis annyit hogy nincs semmi olyan veszély, amitől ő megmenthetne. A saját hülyeségünkkel egyedül kell boldogulnunk. - Csak beszélgettünk nem történt semmi. Bocs, hogy ilyen hangosak voltunk. - Está bien. Csak aggódtunk, hogy valami bajotok esett! Nagyon mélyen egymás szemébe révedtünk. Szinte érezni véltem, ahogy a szikrák kipattannak kettőnk között. - Öhm, Z. Nem kísérnél el Ed -hez? Beszélni szerettem volna vele csak nem tudtam mit csinálnak a fiúk kettesben, - kacsintott Erikre. – meg amúgy is olyan nagy és sötét ez a ház… - Rángatta ki a szobából szegény srácot, miközben folyamatosan locsogott tovább. De legalább ezzel bizonyította, hogy valóban ott vannak kettőnk közt azok a szikrák! Erikkel egyszerre sóhajtottunk mikor becsukódott az ajtó. - Ez azért elég átlátszó volt! – motyogtam csak úgy magamnak, de persze meghallotta. A néma kussban ez mondjuk nem is akkora teljesítmény. - Hát, ja. – vigyorodott el. Nem úgy festet, mint akit ez különösebben zavar. Mellékesen ez is imádom benne, hogy ő minid olyan amilyen. Nem is próbálja különösebben leplezni az érzelmeit. Ha a szemébe nézek, ki tudom találni mi, játszódik azok mögött a gyönyörű szemek mögött. Ezért is olyan ciki hogy nem vettem észre, tetszem neki. - Andas bien? – Na, igen ez a másik, mióta rájött, hogy én is beszélek spanyolul a legváratlanabb helyzetekben kezd el spanyolul beszélni. Az a legjobb, amikor keveri nekem az angolt meg a spanyolt. Néha teljesen lefáraszt. Főleg mert bár beszélem a nyelvet, annyira nem a kedvencem, plusz mivel csak tanultam nem beszélem a szlenget. S mondanom sem kell, ő használ szlenget is, és élvezi, hogy gondolkodom azon vajon mit mondott. Egyszer sajna még arra is rákényszerültem, hogy végül megkérdezem, mert nem jöttem rá. De akkor és ott megfogadtam, ha a fene fenét eszik is, akkor sem lesz többet ilyen. Szerencsére ez nem egy ilyen mondat volt. Kezét az arcomra tette én pedig hálásan simultam bele, pont, mint egy kiscica. - Köszönöm! – szaladt ki a számon. Egyből el is pirultam. Erik magához ölelt, s én szorosan simultam hozzá. Csak ezután kezdtem kételkedni az ötlet nagyszerűségén. Tekintve hogy rajtam csak egy fekete top volt fekete francia bugyival, rajta pedig egy fekete testhezálló bokszer volt… Ahogy egymás szemébe néztünk felizzót köztünk az eddig lappangó tűz. Faltuk egymást. Messze magunk mögött hagytuk már a finomkodást, más csak a vágyunk maradt s elszabadultak az érzelmek. Hevesek voltunk, vadak s minden perc egy örökkévalóságnak tűnt, amikor épp nem egymást csókoltuk. Ez csak akkor történt, meg amikor a ruhákkal bajlódtunk. Valahol egy távoli kis hang figyelmeztetni próbált valamire, de túl halk volt én pedig túlságosan is el voltam foglalva hogy jobban odafigyeljek. Meztelenek voltunk, az a kevés ruha, ami eddig elválasztott minket már a padlón hevert. Az ágyamban feküdtem, Erik felettem fél fekvőbe kinyomta magát, bár nem látszott, hogy ez esetleg erőfeszítésbe kerülne számára. A pillantásom lejjebb vándorolt kecses nyakára, széles izmos vállára, le a kulcscsontján, egyre lejjebb kockás hasán le egészen addig ahol már szemtől szembe találhattam magam izgalmának ékes bizonyítékával. Nem bírtam magammal, a látvány teljesen lenyűgözött. Annak ellenére, hogy vámpírok között nőttem fel és hogy egy vérfarkas volt a vőlegényem, teljesen felgerjesztett Erik kívánatos teste. Persze részletekben már láttam ezt, azt, de teljes premier plánban csak most kaptam meg. Átfontam a kezemet a nyakán, a lábamat a csípőjén és egy könnyed mozdulattal átfordítottam magunkat, hogy most én legyek felül. Mert ahhoz, amit most csinálni akarok, erre szükségem van. A járomcsontjától indulva végig csókoltam markáns vonásait, elképesztő izmait le már bőszen meredező farkáig. Eleinte csak nyalogattam majd szopni kezdtem úgy, hogy éreztem a teste görcsbe rándul a kéjtől ezzel jelezve mennyire jó is az, amit csinálok. De engem sem kell félteni, élveztem én is, ahogy egyre jobban duzzad a számban, élveztem azt az édeskés sós ízt, amit minden egyes alkalommal lenyaltam, leszopogattam róla. - Ness… - morogni kezdtem, ezzel jelezve, hogy ne most, ne szakítson félbe. - Ness hagyd abba, kérlek. – kivettem a számból, bár a nyalogatást nem hagytam abba és kézzel is rásegítettem nehogy kiesen a ritmusból. - Miért? –kérdeztem. - Azért querida. Mert, Dios mío, mindjárt elmegyek! De már késő volt, a háta ívbe hajlott, a szemhéja lejjebb ereszkedett. Én közben gyorsan visszavettem a farkát a számba és nyeltem a gyönyört, míg alább nem maradt. Pihegett a mellkasa fel lemozgott. - Bendita! Mi amor el sem hiszem mit tettél! – nevetett. – Ezt még visszakapod! Feljebb másztam, rajta hogy meg tudjam csókolni. A csók újult erővel kellette fel a vágyait, éreztem, ahogy az alhasamnál egyre keményebb lesz, újra. S most ő volt, aki egyik pillanatról a másikra átfordított minket. Ismét én voltam alul, s éreztem, ahogy kutakodó ujjai egyre közelebb kerülnek céljukhoz. A szájával közben már a melleimet kényeztette, szopogatta, nyalogatta, harapdált is, de az agyamba már csak a vágy lángolt, hogy érezem végre a farkát magamban, érezem, ahogy ki bejárkál bennem, mert ha nem elemésztenek a lángok. Mindeközben fürge ujjai már bennem jártak ezzel is csak fokozva a vágyam. Olyan tökéletesen találta meg azt a pontot, ami olyan nagyon jó! Hogy már éreztem is az orgazmus első hullámait. Az egyetlen, amire nem számítottam, hogy az orgazmuson kívül a kínzó szomjúság is elönti a testem. Már láttam, ahogy megfeszülnek az izmaim, hogy lefogjam Eriket, amíg belemélyesztem a fogaimat a nyakába… Halálra rémültem önön vágyimtól, és a lehetőségtől hogy kárt teszek Erikben. Ellöktem magamtól, szegény le is eset az ágyról, felkaptam a köntösöm majd kiugrottam az ablakon. Utoljára még ennyit mondtam: - Lo siento mucho! – majd elrohantam, hátrahagyva szegény értetlen zavarodott Eriket.


 Spanyol szavak, kifejezések jelentése: - Andas bien? – Jól vagy? - Está bien. – Minden rendben, nincs semmi baj. - Querida. – szívem, drágám, édesem. - Dios mío. – Istenem. - Bendita! – Az áldóját. - Mi amor. – szerelmem. - Lo siento mucho. – Nagyon sajnálom!

Az élet család nélkül 11. fejezet

Sziasztok! Sajnálok mindent. Ezt a fejezett Alex66 -nak ajánlanám. köszönöm a támogatást és természetesen egyáltalán nem vagy idegesítő. sajnos magánéleti problémák miatt nem sikerült eddig fejezett felraknom. Őszintén sajnálom és tényleg ne haragudjatok ettől kezdve már tényleg nem állhat semmi az utamba mi megakadályozná hogy írjak. :) Puszika: Rosalye.
Az élet család nélkül. 11. fejezet. Nessei szemszöge: A hetek a hónapok csak úgy repültek, sikeresen elvégeztem az első szemesztert. Ami amúgy tök meglepő, tekintve hogy minden szabad időmet a bandával töltöttem. Olyan jól összekovácsolódtunk, persze nem volt ugyan olyan mindenkivel a viszonyom. Ricky például nem lett az öribarim de attól még barátok lettünk. Ed már nem nyomult csak egy nagyszerű baráttá avanzsálódott. S persze ott volt Erik, aki bár rettenetesen jó barát, de annál azért több is. na, nem mintha történt volna bármi is köztünk… bár gyakran találkoztunk a banda nélkül csak kettesben. Ilyenkor előfordult, hogy tanultunk, de leginkább csak dumáltunk, kibeszéltük, hogy milyen könyveket olvastunk (szerencsére nagyjából hasonló volt az ízlésünk) de volt, hogy épp egy új akció filmet néztünk meg, s eközben szépen rászoktam a cigire. A lakásomban is történtek változások. beszereztem a kedvenc fegyvereimet és a hozzájuk tartozó engedélyeket, illetve lakótársakat fogadtam, két angyalcápa személyében. Olyan békések, szépek és valahogy még is vadak. Erik egyszer azt mondta kicsit hasonlítanak hozzám. Csak én nem a vízben élek és sokkal többet beszélek. Épp most kezdődőik a tavaszi szünet. persze nem fogunk itthon maradni, úgy határoztunk, hogy elmegyünk Z-ék vidéki nyaralójába. Állítólag varázslatos egy hely, lehet hegyet mászni, túrázni és egy csomó adrenalin függőknek való dolgot csinálni és persze az elmaradhatatlan piálás is korlátlanul meg van engedve. Én már rég összepakoltam csak arra vártam, hogy Erik és Ed megérkezzen, és majd együtt induljunk. Épp rágyújtottam mikor megszólalt a csengő, jellemző mindig a legjobbkor. beengedtem a két fiút megittunk egy kévét majd elindultunk. az út több mint hat órás volt. mégis minden percet megérte. Mert valóban hihetetlenül zöld, napfényes és szabad volt a környezetbe érkeztünk. a ház egy emeletes faház volt, amely a birtok közepén állt. kicsit hasonlított Alice erdei házához. Mostanság már nem fáj úgy a mellkasom, ha rájuk gondolok. Anyára és apára is sokat gondolok már, hogy vajon mit csinálhatnak otthon. de végül mindig kiverem a fejemből az ilyen gondolatokat, pont, mint most. Két nap múlva már voltunk sziklát mászni, ejtőernyőzni és vadvízi evezésen is, minden este ájulásig ittunk. A harmadik napot lustálkodással és egy kis regenerációval töltöttük. este kimentünk piknikezni és a csillagokat nézni, szigorúan alkoholmentes nappá nyilvánítva a napot. Ricky-n volt a sor hogy zenét szolgáltasson, amikor Erik megfogta a vállam s intett, hogy beszélni szeretne velem, majd elindult a vállán egy pokróccal a fák felé. követtem egészen addig mi már a fák takarásában voltunk ott leterítette a földre a plédet és leült rá. - Gyere, ülj le te is! – intett maga mellé. - Na mizu? – ültem le. - Csak mostanság nem sok alkalom volt, hogy egy kicsit kettesben lehetünk volna, és gondoltam jól esne neked is a nyugi! – nézet rám, bár volt valami furcsa idegesség a hangjában mintha nem lenne biztos abban, amit mond. - Jó ötlet tényleg rég volt utoljára hogy csak ketten voltunk. - Akkor jó! – de ezek után nem mondott semmit. Olyan feszültnek tűnt, mint aki nem találja a megfelelő szavakat pedig ez Erikre nem volt jellemző. - Tényleg pont mielőtt eljöttünk volna találtam egy tök jó könyv sorozatott - fogtam bele a fecsegésbe. jó tudom ez nagyon csajos szokás, hogy ha beáll az, kuss, akkor nekem dumálnom kell, de ez van. – szerintem neked is tetszene, van benne egy csomó természetfeletti lény, meg rosszfiúk, jófiúk és – de nem tudtam folytatni, mert Erik befogta a szám, na, nem a kezével annál sokkal édesebb módot talált, megcsókolt. De ez a csók már nem olyan volt, mint az előbbi beszélgetésünk, ebben már nem volt semmi bizonytalanság. Ez már egy igazi szenvedélyes, érzéki csók volt. megfűszerezve azzal, hogy Erik iszonyú jól csókol…