Az élet család nélkül 5. fejezet.

Sziasztok! Nos bocsika hogy megint ilyen sokká tartott az új fejezet! Esküszöm hogy mindig időben megírom de álltalában nem jutt időm legépelni mert mindíg valami mást kell csinálnom. Például tételeket kidolgoznom! Pedig elhihetitek hogy sokkal szivesebben írok nektek fejezettet mint azokta a nyomi tételeket tanuljam! :) De ez van! :( Ha majd vége lesz ennek az egész éretségi időszaknak meg aztán remélhetőleg a sulinak is! :D Akkor már sokkal gyakrabban lesz új! Sőt most ünnepélyesen megígérem hogy amint elkezdődik a nyári szünet minden hétten legalább egy új fejezett lesz mind a két meriből! :D:D Remélem ezzel ki tudlak titteket engeztelni a mostani sok késésért! :)
Na de nem húzzom itt az időt! Inkább hagylak titteket olvasni!
Jah és légyszi kommizatok! :D :D (esteklem) :) Puszika!




Az élet család nélkül.

5. fejezet.

Cikis helyzetek! :P

Miután befejeztünk az ebédet, ahol magamat is meglepve nem kezdetem el bukó módon kérdezősködni, hogy miért vannak ilyen rosszban a fiúk. Na, ja, lehet, hogy az egyetem felnőtté tesz? Kizárt! Inkább csak Erik van rám jó hatással. Legalábbis kelő kép lefoglalja a gondolataimat az, hogy őt elemezgetem, hogy nem igazán jut időm bunkónak lenni. Vagy kit tudja. Minden esetre most épp Fizikára tartok. Sajna ez az óránk nem közös Erikkel. Viszont mint most kiderült Edward-al igen. Szóval lehet, hogy a végén mégis tapintatlan leszek, mert kizártnak tartom, hogy 45 percen keresztül kibírjam, hogy ne faggassam úgy, hogy mellettem ül. Igen bizony azt mondta, hogy szívesen mellém, ha nem baj. Én csak bólogattam, mint a bólogatós kutya a kocsi hátsó ülésén. Szóval most hogy beértünk a terembe és letetünk a táskákat meg minden már nem birok magammal.
- Ed?
- Igen?
- Nagyon bunkó vagyok, ha megkérdezem, miért vagytok „rosszban a tesóddal”?
- Ha azt mondom igen. Az változtat valamin?
- Most hogy mondod nem! – ráztam a fejem. – Így is úgy is kifaggatlak! – mosolyogtam ördögien. Mire felemelte mind két kezét majd elmosolyodott. Meg kellet állapítanom, hogy nagyon is helyes és nem csak a mosolya, hanem ő maga is.
- Hát akkor mindent beválok. Csak arról van szó, hogy régebben igazi ikrek voltunk. Érted mindent együtt csináltunk meg ilyenek. De aztán összejött Anna -val. Így felvételt nyert a „bandába” azóta pedig nem szól, hozzám nem jön oda semmi. Gondolom Hella „megparancsolta” neki hogy ne merjen szóba állni velünk, ha csak nem fikázzik. Ezért vagyok kibukva egy csajért dobot el engem, a barátait meg az a 18 évet, amit együtt töltöttünk. Tudom, ez most érzelgősen hangzik, de mi nagyon jobban voltunk és egyszerűen nem tudom felfogni, hogy egyik napról a másikra, eldobja mindezt.
- Nem vagy érzelgős! Már, mint nem hangzik csöpögősnek.
- Jah persze mert ez már folyós. – nevetett.
- Nem komolyan, szerintem pont hogy klassz hogy így összetartoztatok viszont szar, hogy csak így eldobott.
- Jah de most komolyan te érted? Már, mint őt hogy miért csinálta? Meg tudod érteni?
- Khmm… hát izé…
- Mert én nem! – vágta rá hevesen!
- Én viszont igen! – nos, hát igen van a lelkemnek egy vitafan manócskája, aki imád ráugrani minden olyan témára, amire ellent lehet mondani. De ha nem is lenne ez a kis manócska, akkor is így válaszoltam volna.
- Tényleg?
- Igen!
- Hogy, hogy, hogy?
- Mert tudod én is hasonló dolgot tettem. – hajtottam le a fejem. Nagyszerű most mondhatom el az egészet. Amúgy nem azt terveztem, hogy én faggatom. Na, szépen vagyunk. Ha egyre puhányabb leszek.
- Mit? Mit tettél? – kerekedett el a szeme.
- Én nem… nem úgy jöttem el otthonról. Hanem írtam egy búcsúlevelet és elszöktem, hogy úgy mondjam. Otthagytam a testvéreimet, a szüleimet a nagyszüleimet illetve a legjobb barátnőmet egyetlen szó nélkül. Felmarkoltam a pénzem a cuccaim és kész el is jöttem.
- Ó! … Ez, ez komoly? Te… tényleg elszöktél meg minden és semmit nem is mondtál?
- Nem! Nem mondtam!
- És nem bánnod? Nincs bűntudatod? Vagy nem hiányoznak?
- Nem bánnom! Nincs bűntudatom se jobb nekik nélkülem hidd el azt nem mondható el miért, de nem maradhattam ott. És de minden nap hiányoznak de… de nem bánnom a döntésem!
- Aszta! Nagyon határozott vagy! És mond csak mikor mész majd vissza úgy értem látogatóba vagy valami?
- Nézd Ed! Én nem megyek vissza többet. – suttogtam.
- Mi? Nem hallom!
- Nem megyek vissza!
- Még mindig nem hallom! – pedig de láttam, rajta hogy halja, csak nem hiszi el.
- ÉN NEM MEGYEK VISSZA SOHA, DE SOHA TÖBBET! ÉRTED? – ordítottam már. Nagyon érzékeny területre lépet nekem pedig gyengék az idegeim. Ez van, gyorsan kapok dührohamot.
- Oké! Értem, vagyis nem, de mindegy! Vagyis nem mindegy! Hogy, hogy nem mész vissza! Hisz a családod vagy nem?
- De!
- Akkor?
- Mi mások vagyunk és kész! Nem akarok róla beszélni soha többet!
- Jó! – morogta!
Ezek után nagyon sokáig nem szóltunk egymáshoz. Csak próbáltunk úgy tenni mintha nagyon lekötne bennünket a Miss. Flactor (a fizika tanár) magyarázata. Bát engem, egy cseppet sem kötött le hogy a graviton milyen egy eget-földet rázó csoda! Ugyan is, ami engem illet én már három évesen kibeszéltem az említett témát Carlisle -vel. Tiszta uncsi. Ugyan akkor viszont azt sem akarom, hogy megint a családomra terelődjön a szó. Egyáltalán nevezhetem még őket a családomnak? Hiszem már nem vagyon ott velük, és ha rajtam múlik nem is megyek vissza. Sőt már a Cullen nevet sem viselem. Szóval hivatalosan is kihirdetem, hogy nem, nincs jogom őket a családomnak nevezni! De attól még annak fogom nem igaz? De! Akkor ez már megint tök flöss gondolkodás volt. Jah. Á megörít Ed ezzel az állandó ficánkolással is mellettem. Legyen akár hova is fog vezetni ez a beszélgetés akkor sem hagyhatom, hogy ez így maradjon.
- Nézd, sajnálom! Csak érzékenyen érint a téma! Még nem dolgoztam fel teljesen.
- Megértem! – enyhültek meg a vonásai. – Szóval valójában mit köve tél el?
- Hogy érted?
- Hát, amiért felbosszantottad a családod és végül eljöttél? – hogy mi? Felbosszantani? Én? Már majdnem leüvöltöttem a fejét hogy honnan a francból szedte ezt az elmebeteg gondolatot. Amikor beugrott, hogy milyen jó kis fedő sztori lehetne bel öle. Hogy egy szegény lányt valami kis semmiségért leszidják és megalázák a gazdag arisztokrata szülei. Király! SZU PIKA vagy Ed! Nos, már csak valami jó kis csíny kell.
- Hát tudod! Az úgy volt…- próbáltam elhúzni a szavakat, hogy hihetőnek tűnjön. – hogy én elmentem egy buliba ahova Apám nem engedett el. Mert hát tudod, ő elégé maradi mondjuk nem csoda hisz arisztokrata, de akkor is. Na de mindegy szóval annak ellenére, hogy nem engedett el én mégis megszöktem és elmentem. És hát a lényegre térve elégé ittas állapotban vittek haza. Readásul a poén az, hogy nem is a saját kocsimmal mivel azt a buli alatt valaki ellopta. – mosolyogtam. – De ha mindez nem lett volna elég. Itt az ok, ami végképp kicsapta a biztosítékot. Mivel megjelent másnap egy cikk rólam ahol inulimált állapotban smárolok valami Hollywoodi, botrányos előéletű sztárocskával. De ami a legdurvább, hogy amúgy én erre nem is emlékszem! – kacagtam fel annyira jó volt ez a sztori. A baj csak az, hogy mivel épp Fizika óra volt a nevetés miatt mindenki rám nézet. És ezzel között a kutakodó pillantások között volt a tanárnő igen csak rosszalló pillantása is.
- Miss.…
- Miss. Mason! – segítettem ki.
- Miss. Mason megosztaná az osztállyal is mi olyan mulatságos? – gúnyolódott. Mire én gyorsan végig néztem a táblán hátha találok valami hibát.
- Persze! – vigyorogtam. Nem is kellet, keresnek egyenesen kibökte a szemem az, az óriási baklóvés, amit ejtett. – Tanárnő nagyon rosszul tetszik ezt levezetni. Gondolom nem az a szakterülete már, mint a részecske fizika. – mosolyogtam lenézően.
- Nem valóban nem ez a szakterületem. Miért talán magának az? De amúgy is mi az, amit ennyire lerontottam? Ha kérhetem, megosztaná velem is. Mert én nem veszek észre semmit! – nézet végig a táblán.
- Szóval az állítás, amit a tálára felírt továbbra is feltartja?
- Természetesen igen!
- Hát akkor sajnálom! De Egy; a gravitontont még nem sikerült kimutatni, csak elméletek vannak róla. Kettő; De ha létezik is, akkor is tömegtelenek kell lennie ahhoz, hogy az előbb elittett elméleteknek megfeleljen. – sóhajtottam.
- Na de kérem Kisasszony! – hápogta.
- Ha nekem nem hisz Hölgyem! – ha már magázódunk. – Akkor nézze meg nyugodtan az Akadémiai Lexikon erre vonatkozó részét. Higgyen nekem ott is ez lesz majd.
- Tudja mit rendben! Utána fogok nézni a témának! Addig is az órának vége!
Összepakoltam a cuccaimat majd kimentem a teremből, hogy a történelem órámra keresem meg a termemet. De akkor azonban valaki elkapta a vállamat és meg akart fordítni. Én azonban ösztönösen átdobtam a vállam felet, mielőtt felfoghattam volna, hogy mit csinálok. Ugyan is, aki megfogta a vállam Ed volt. Amint földet ért már rohantam is hozzá.
- Jaj, Istenem Ed! Ne haragudj. Csak rossz szokás. Bocsika! Jól vagy? Eltört vagy fáj valamid? – sipákoltam.
- Nem azt hiszem, jól vagyok! Bár egy szájból szájba lélegeztetésben benne vagyok! – mosolygott.
- Bunkó! Én itt aggódom érted! Te meg kikezdesz velem? Na, szép. – mosolyogtam én is. – A jelek szerint rád férne még egy padlóba döngölés.
- Jaj, azt inkább kihagynám! – próbált meg felkelni.
- Várj, segítek! – miután sikerült felállítani megvizsgáltam. Szerencsére tényleg nem volt semmi komolyabb baja kivéve hogy kék és zöld volt a háta illetve hogy…
- Jézus! Örök időkre itt fogsz maradni a suliban! – mutattam a padlóra – vagy legalább is egy részed. – mivel tökéletesen kirajzolódott az alakja a padlón. Na, ennyit arról, hogy nem volt olyan erős az a dobás.